Ügyvédek

Image

dr. Zolnay Péter

2000 óta dolgozom önálló ügyvédként, ebben az évben alapítottam az ügyvédi irodámat.
Az ügyvédi tevékenységem során elsődlegesen a polgári jog és gazdasági jog területével foglalkoztam. Munkám során nagy tapasztalatot szereztem a polgári perekben. Kiemelkedő sikereket értem el a kötelmi jogi, tulajdonjoggal kapcsolatos illetve a házassági vagyonjogi perekben. A régió nagy cégeinek állandó jogi képviseletét látom el. Tárgyalási szintű és szakmai angol nyelvtudásomnak köszönhetően számtalan nemzetközi partner képviseletét végzem.
2009-től az irodám fő profilja az orvosi kártérítési ügyek. Az orvosi műhiba perekben az orvos-jogász végzettségű testvéremmel dr. Zolnay Attilával közösen tevékenykedünk, a régióban egyedülálló módon nagy orvosi és jogi szakmai tudással, kiemelkedő sikereket elérve.
Image

dr. med. dr. jur. Zolnay Attila

1995-ben végeztem a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, mint általános orvos.

1995-től a Miskolci Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben kezdtem dolgozni, mint orvosszakértő.

Munkám során betekintést nyertem az orvosszakértői szakmába és annak módszereibe.

2006-ban a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán jogi-doktori oklevelet szereztem.

2009-ig orvosként dolgoztam, majd 2009-től a Zolnay Ügyvédi Irodában kezdtem jogi pályafutásomat.

A Zolnay Ügyvédi Iroda ezen évtől foglalkozik orvosi kártérítési perekkel, melyben a testvérem hosszú jogi pályafutása és felkészültsége összeadódik az én orvosi tudásommal és tapasztalatommal.

Az orvosi műhiba perek megítélése és folytatása azért különleges más perekhez képest, mert az ügyekben a bíróság kénytelen igazságügyi orvosszakértő véleményére hagyatkozni, akik nem rendelkeznek jogi végzettséggel és ennek megfelelő gondolkodásmóddal.

Az orvosi műhiba perekben való sikeres részvételünk alapvető feltétele, hogy orvosi szaktudásom birtokában már az ügyek elvállalása során meg tudom ítélni, hogy történt-e a beteg orvosi ellátása során olyan orvos szakmai hiba, amely alapján érdemes az egészségügyi intézmény ellen pert indítani. Az orvosi tapasztalatom elősegíti továbbá azt, hogy a perekben kirendelt orvosszakértők részére orvos szakmailag megalapozott kérdéseket tudok intézni, észrevételeket tudok tenni. Ilyen jellegű orvosi szakértelemmel Észak-Magyarországon csak a Zolnay Ügyvédi Iroda rendelkezik.

Partnerek

Image

dr. Ledniczky Réka

Tanulmányaim a Miskolci Egyetemen végeztem. 2009-től folytatom ügyvédi tevékenységem szintén Miskolcon. Ez idő alatt az élet megmutatta pályám szépségét és nehézségeit is. Célom a Megbízóm felmerülő problémáinak hatékony, gyors és precíz megoldása, olyan ügyfél-ügyvéd kapcsolat kialakításával, mely a kölcsönös bizalmon alapul. Alekszandra Marinyina idézetével élve: „Az embernek tudnia kell az igazságot saját magáról és a saját életéről. (…) Ellenkező esetben pénzügyi és jogi zűrzavart teremt saját maga és a hozzátartozói körül is.”
Image

dr. Zolnayné Ülkei Mariann KÜLLŐ EXTRA KFT.

Irodánk a belváros szívében várja kedves ügyfeleit az alábbi szolgáltatásokkal:
  • vállalkozások teljes körű számviteli szolgáltatása, bérszámfejtés, munkaügyi szolgáltatás
  • Jogszabály által előírt tájékoztatás és adatszolgáltatás kezelése, bevallások elkészítése mindennemű hatóság részére
  • éves beszámolók elkészítése, egyéb pénzügyi jelentések készítése
  • adóhatóság előtti képviselet,
  • könyvvizsgálat lebonyolítása,
28 éves szakmai tapasztalattal végezzük munkánkat szakértelemmel: Mérlegképes könyvelő, Okleveles könyvvizsgáló, Adótanácsadó képesítéssel
Szolgáltatásinkat szerződés alapján, felelősségvállalással végezzük, melyben szakmai felelősség biztosítás támogat bennünket

Adminisztráció

Image

Máthé Andrea

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Igazságügyi Ügyintéző szakon végeztem.
A Zolnay Ügyvédi Irodában adminisztrációs feladatokat látok el. A hozzánk forduló ügyfelek megkeresésükkor velem találkoznak először és a problémájuk alapján irányítom őket a megfelelő szakértőnkhöz.